2014. október 31., péntek

Aréna túra és mozi :)

Sziasztook! :)
Nemrégiben jártunk az Aréna Plázában, elsődlegesen mozi miatt, de persze jó csajokhoz híven korábban mentünk, hogy szét tudjunk kicsit nézni... :) Többek között jártunk a H&M-ben, Bershka-ban, Stradivarius-ban, Orsay-ben, Clarie's-ben, Libri-ben és még sorolhatnánk... Nem nagyon terveztünk nagy bevásárlást, végül csak egy "Big Sis-Lil Sis"-es nyakláncpárost vettünk a Clarie's-ben. <3 :)
Mindketten egyet értettünk abban, hogy nagyon jók az idei őszi és téli kollekciók, de mikor nem? :) Szóval ha még nem voltatok, ideje egy kis őszi ruha és cipő beszerző túrára indulnotok. ;)
Pár szót a filmről...
Mi aznap az Útvesztő c. filmet néztük meg, és mit ne mondjak, már az elején iszonyúan jó, meghökkentő, de legfőkébb sokkoló volt a film, teljesen belekerültem a történetbe, úgymond Thomassal együtt be voltam parázva... 
Hát igen, ez a film bőven ad izgalomól, adrenalinből és kevésbe, de félelemből is. Annak is ajánlom a filmet, aki félősebb típus, mert én is annak tartom magam, még sem aludtam rosszul a filmtől, vagy ilyesmi. :D 
Nehéz úgy véleményt mondani a filmről, hogy ne spoilerezzek, úgyhogy azt tudom mondani, ha csak nem vagy nagyon a fantasy elemek ellen, mindenképp érdemes megnézni, szerintem iszonyat jó. Tényleg, nagyon hamar belekerülsz a filmbe, ezt tudom hangsúlyozni, ha megnézed a filmet, megérted, miért írom most ezt "hangsúlyozva". :)) Sajnos annak, aki olvasta a könyvet, nem tudok mit tanácsolni, és most szeretném elkezdeni a film hatására, de szerintem nem lehet nagy csalódás, azt persze mindannyian tudjuk, hogy minden könyv ezerszer jobb, mint a belőle készített film. ;)
Szóval, tényleg mindenkinek csak ajánlani tudom!
Készítettünk egy rövidebb videót vágóképekről, ha kíváncsi vagy, milyen boltokban jártunk! ;)




Puszi: Lili és Kincső

2014. október 30., csütörtök

Bemutatkozás

Sziasztok! :)
Még mielőtt belevágnánk a lecsóba (vagy inkább tejbegrízbe :D azt jobban szeretjük...), szeretnénk, hogy kicsit megismerjetek minket, erre tévedt olvasók, ezt pedig egy rövid "Mi is ez a blog, mi a célja, stb." kérdésekre válaszoló kis bevezetés, második részben pedig mindkettőnknek egy "TAG" kérdés-sorra adott válaszaink fognak kicsit titeket közelebb hozni hozzánk. :) Szóval...

Miről szól ez a blog?
Tulajdonképpen ez olyan "mindenegyben-blog" lenne, szeretnénk benne recepteket és főzőcskézős videókat, csináld magad (DIY) ötleteket, film- és könyvajánlókat, kérdezz-felelektől kezdve, vicces videókon át minden féle beszélgetős bejegyzést és videót, és, amennyire a 13-14 éves lányok szakértelme engedi sminkes, hajas, körmös videókat (ne aggódjatok, nem akarunk afféle "13 éves lány megmondja a tutit" bejegyzéseket), és persze nem utolsó sorban közös programokról, bevásárlótúrákról vagy egy mozizásról beszámolókat, vagy "mit vettem?", azaz HAUL bejegyzéseket, szóval minden témában szeretnénk megosztani veletekismereteinket, tanácsainkat. :)

Mi a célunk a blog írásával?
Ugye a fentebb említett témákban megosztani veletek a véleményünket, mint ahogy azt az előbb leírtuk, és kiváncsiak vagyunk, mennyire tetszik ez a nagyközönség, a kritikákat szívesen fogadjuk, sőt, kérjük, osszátok meg velünk a kis észrevételeiteket. Előre leszögeznénk, nem népszerűvé akarunk válni ezzel az oldallal (nem mintha azok is lennénk :DD), egyszerűen csak "ihletet" kaptunk, hogy ezt meg kell csinálnunk. ;)

Akkor jöjjenek a TAG válaszai...

1.Mi a teljes neved?
Kincső: Falussy Kincső
Lili: Kiss Liliána Melody

2.Hány éves vagy?
K: 13
L: 13

3.Hol laksz?
K: Budapest
L: Taksony

4.Milyen nyelven tanulsz, vagy beszélsz?
K: Magyar, német, angol és majd még franciát szeretnék.
L: Magyar, német, angol és franciát "tanulgatok" neten keresztül.

5.Mi a hobbid?
K: Táncolás, zongárázás, éneklés, olvasás, blog írás, főzés, sütés.
L: Táncolás, fuvolázás, éneklés, olvasás, blog írás, főzés, sütés.

6.Kedvenc szín?
K: Napsárga és babarózsaszín.
L: Babarózsaszín, levendulalila és a türkizkék.

7.Kedvenc évszak?
K: Tavasz, nyár, ősz és tél :)
L: Nincs kedvenc :D

8.Kedvenc könyv?
K: Nagyon sok könyvet olvastam már,és alapjáraton mind tetszett, de ezek közül kiemelkedő a Könyvtolvaj, az Éhezők viadala, a Harry Potter sorozat, Maximum Ride és a film alapján pedig nagyon tetszik az Útvesztő, valószínüleg elolvasom azt is. (persze imádom Leiner Laura könyveit is.)
L: Én, mint kis könyvmoly nagyon sok könyvet "pusztítottam" már el, de a  kedvenceim a sulis témájú könyvek, mint például Leiner Laura és Maros Edit könyvei, de amit eddig olvastam az mind tetszett. éDe ami kiemelkedően a kedvenc könyvsorozatom az Meg Cabottol a Neveletlen Hercegnő naplója. Én is, mint Kincső el szeretném olvasni az Útvesztőt. 

9.Kedvenc film?
K: Hasonlóak a könyvekhez... :D Könyvtolvaj, Éhezők viadala, Harry Potter sorozat, Hideghegy és az Útvesztő, és szintén nagyon kiváncsi vagyok a Beavatott-ra.
L: Kedvencem az Útvesztő és a Kavarás, de a Step Up 4 is nagyon-nagyon tetszett.

10.Kedvenc előadó(k)?
K: Imagine Dragons, Bastille, Ella Eyre, Daughter, Coldplay, One Rebulic (és régen Taylor Swift volt) az abszolút favorit, ha pedig olyan ahngulatom van Three Days Grays és Green Day. 
L: Az örök kedvenc a Punnany Massif, de Katy Perryt is nagyon szeretem, régebben pedig a One Directiont is szerettem, de abból már kinőttem. :) Hans Zimmernek a szöveg nélküli dalait is imádom :)

11.Kedvenc dalok?
K: Nálam ugye a favoritoktól szinte az összes, amit ismerek, emellett még Dillon-Thirteen Thirty five-ját, Charlotte Martin-The Dance-jét nagyon szeretem. <3
L: A leges-leges-legjobban az Élvezdet és a Hétköznapi Hősöket szeretem a Punnany Massiftól, de szeretem Children of Distance Emlékezz rám-ját, Nancy Sinatra Bang-Bang-jét,  Christina Aguilera Beautiful-ját, Bruno Mars Just The way You Are-ját, Coldplay A sky Full of Stars-ját,Hans Zimmer Time-ját, Madagascar-ját és Budget  Meeting-jét, a One Republic Counting Stars-ját, Robin Thicke Blurred Lines-ját, Jason Derulo Wiggle-jét, Jillionaire Fresh-jét, és még ezenkívűl számtalan más dalt is.

12.Kedvenc étel?
K:Nincs... :)
L:Gyümölcsleves, pizza 

13.Kedvenc ital?
K:Nincs... :D
L:Nincs, nem is nagyon szeretek inni.

14.Hogy állsz a tanulással?
K:Eddig minden évben kitűnő voltam....Nincs különösebb bajom, csak a matekot nagyon nem szeretem, a töri pedig egyszerűen nem megy a fejembe... :/
L:Én is minden évben kitűnő voltam eddig, nincs semmi bajom a tanulással, de van aminek nem látom értelmét.

15.Mit utálsz, mi idegesít?
K:Ha valaki a szemembe hazudik, ráadásul én is tudom az igazat, ha valaki nagyon sznob, ha valaki sajnáltatja magát úgy, hogy tudom, hogy sokkal jobb helyzetben van, mint a legtöbb ember, és ha elítélnek, leírnak úgy, hogy felét sem ismerik a múltamnak, érzéseimnek.
L: Ha valaki ilyen -.- smileyt ír és ha sajnáltatják magukat, pedig sokkal jobb helyzetben vannak az adott esetben (detto), és ha lenéznek/utálnak, mert sokkal jobb vagy náluk valamiben.

16.Hova szeretnél elutazni?
K:PÁRIZS és Párizs minden mennyiségben <33 amíóta élek, francia akarok lenni (Provance és társai)... :S :D... Emelett a Finn-tóvidékre, Kelet-és Dél-Afrikába... Tuladonképpen Európát és Amerikát teljes egészében végig akarom járni... :)
L: Francia Riviérán már jártam, meg Monacóban már jártam, persze szívesen visszamennék, sőt még a további életemet le is élném itt, de a fő úticél Párizs. Sőt az Eiffel-toronyba be is költöznék, ha lehetne, attól függetlenül, hogy tériszonyos vagyok. Ennyit megér nekem. :D <3 <3

17.Ha szupererőd, mi lenne az?
K: Repülnék...Először gondolatolvasást akartam, de rájöttem, hogy nem akarnék mindig mindent tudni... az nagyon ilyesztő lenne
L:Gondolatolvasás.

18.Mi a megszállotságod, mániád?
K: Tánc, egyértelműen, és zenehallgatás....nem tudom, néha, megtalálom azt a zenét, ami már úgy hat rám, hogy már extázisban hallgatom.. :D Durva, de tényleg nagy hatással van rám.
L: Tánc, vásárlás és zenehallgatás.

Hát, ennyi lett volna, ez a kis bevezető, köszönjük, hogy végigolvastátok, hamarosan jelentkezünk újabb bejegyzésekkel. Puszi: Lili és Kincső <3